Kurzus nemzetközi vendég- és részidős hallgatóknak

Kar
Bölcsészettudományi Kar
Szervezet
BTK Amerikanisztika Tanszék
Kód
BBI-AME17-312E.65
Cím
Jewish American Literature
Tervezett félév
Őszi
ECTS
5
Nyelv
en
Oktatás célja
A BA-szeminárium célja, hogy a résztvevők megismerjék az amerikai zsidó közösség kultúráját, történetét és sokszínű, magas színvonalú irodalmi korpuszát.
Tantárgy tartalma
A félév során olyan novellákat és regényrészleteket olvasunk, amelyeket egyrészt zsidó amerikai szerzők írtak, másrészt markánsan megjelenik bennük a zsidóság valamely aspektusa. Az olvasmánylista felöleli a huszadik század második felét, valamint a kortárs irodalmat. Helyet kapnak benne mind kanonikus Nobel-díjas szerzők (pl. I. B. Singer, Saul Bellow), valamint a ma élő középgeneráció kísérletező alkotói is (pl. Jonathan Safran Foer, Nicole Krauss, Shalom Auslander)
Számonkérés és értékelés
A teljesítéshez szükséges az olvasmányok (novellák, regényrészletek ismerete), a heti feladatok beadása, valamint az aktív órai részvétel. Az év végi jegy az eddig felsoroltakból, valamint egy szemeszter végi szóbeli vizsga eredményéből áll össze.

Kurzus szakjai

Név (kód) Nyelv Szint Kötelező Tanév ...
anglisztika (BTK-I-BANGL-NBEN) en 6
CEEPUS (BTK-CEEPUS-NXXX) en Kötelező
Erasmus program keretében (BTK-ERASMUS-NXXX) en Kötelező
Részképzés (BTK-I-RÉSZKÉP-NXEN) en Kötelező
Részképzés (BTK-RÉSZKÉP-NXHU) hu Kötelező
Vissza