Kurzus nemzetközi vendég- és részidős hallgatóknak

Kar
Bölcsészettudományi Kar
Szervezet
BTK Néprajzi Intézet
Kód
BMA-NEPD-108
Cím
Európai etnológia 1.
Tervezett félév
Őszi
ECTS
5
Nyelv
hu
Oktatás célja
Az MA szakon meghirdetett kurzus célja, hogy áttekintést adjon az európai etnológia kutatási tradícióinak és vizsgálati módszereinek történetébe oly módon, hogy az itt elsajátított ismeretek alapján, a hallgatók képesek legyenek – akár mester szakos szakdolgozati célzattal – saját, empirikus kutatást is kezdeményezni. A félév tematikája az európai etnológiában zajló diskurzus legfőbb fogalmi és kutatási csomópontjai köré épül. Miután az egy-egy alkalomra szánt időkeret nem alkalmas a témák részletező, teljes bemutatásra, így az egyes témáknál kiemelünk résztémákat és olyan kutatási iskolákat, melyek a leginkább megismerhető az európai etnológiai megközelítés. Kiemelten foglalkozunk Orvar Löfgren svéd kutatóval és a lundi európai etnológiai műhellyel, mely az elmúlt bő három évtizedben jelentős hatással volt a tudományszakra.
Tantárgy tartalma
A szokás problematikája a legújabb európai etnológiai kutatásokban. A test problematikája a legújabb európai etnológiai kutatásokban. Társadalmi struktúra- és tőkeelméletek, polgárosodás és fogyasztás, a kultúraépítők. A kultúrák találkozásának kutatása: a turizmus etnológiája. Az európai népi kultúra időbelisége: a változás és a korszakolás problematikája: táplálkozási korszakok Európában. Az európai népi kultúra térbeli kiterjedésének problematikája. Centrum, periféria, innovációs központok, eltérő fejlődések az európai köznépi kultúrában. Kultúra és környezet kapcsolata. Kulturális ökológiai kutatások, paraszti ökotípusok. Mikroközösségek, szubkultúrák a deviancia és a normalitás határán: a foci (csapatok, szurkolók, identitás). A hagyomány megtartása, felújítása, kitalálása, tömegtermelése: a „nagyhagyomány”, a nemzet antropológiája. Az etnikus paradigma: identitás, modernizáció, asszimiláció, zárvány.  Cigányok Európában. Kisebb közösségek (falvak, kisvárosok) tanulmányozása, Közösségtanulmányok, változásvizsgálatok. Az európai parasztság transzformációja, átalakulása, felszámolódása. Nagyobb közösségek (városok) és az urbanizmus kutatása. A panel lakótelep.
Számonkérés és értékelés
A számonkérés és értékelés rendszere: kollokviumi jegy. A hallgatói munka értékelésének alapvonalait az ELTE BTK kari szabályozása rögzíti, mely leszögezi, hogy az átadott tudás és készségek természetére tekintettel az oktató választja ki a hallgatói munka értékelésének eszközeit, A kollokviumi jegy általában írásbeli és/vagy szóbeli munkák értékelése nyomán születik, melyet a hallgató egyénileg vagy egy csoport tagjaként szerezhet meg.
Irodalomjegyzék
Kötelező irodalom: Bali János (1998) "Hungarofradizmus" Egy sportegyesület szimbolikája. Tabula 1 (1-2). 85-105. Bali János (2005) A középhegységi paraszt ökotípusa. Ethno-Lore. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének Évkönyve XXII. Szerk. Vargyas Gábor – Berta Péter. MTA NKI. 11-45. Bausinger, Hermann (1989) Párhuzamos különidejűségek.  A néprajztól az empirikus kultúratudományig. Ethnographia 100.  24-37. Bourdieu, Pierre (1998) Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Tőkefajták: A társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája (Szerk.: Lengyel Gy. – Szántó Z.). Aula Kiadó, Budapest. 155–176. Burke, Peter (1984) A populáris kultúra a történettudomány és az etnológia mezsgyéjén. Ethnographia LXCV. 362-373. Erixon, Sigurd (1944) Európai etnológia. Ethnographia LV. 1-17. Foster, George M. (1982) Mi a paraszt? In: Néprajzi szöveggyűjtemény I. kötet. (szerk.: Tálasi István). Budapest. 299-314. Heltai Gyöngyi (1997) A szokások és a test az európai etnológia perspektívájában. MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális Kutatóközpont Budapest. (http://mek.oszk.hu/01600/01664/01664.htm) Hobsbawm, Eric (1987) Tömeges hagyomány-termelés: Európa 1870-1914. In: Hofer Tamás – Niedermüller Péter szerk: Hagyomány és hagyományalkotás. Bp. 127-198. Hofer Tamás (1989) „Paraszti hagyományokból nemzeti szimbólumok - Adalékok a magyar nemzeti műveltség történetéhez az utolsó száz évben” In : Janus VI.59-74 Kisbán Eszter (1984) Korszakok és fordulópontok a táplálkozási szokások történetében Európában. Ethnographia XCV. 384-399. Löfgren, Orvar (1982) Szemléletmód-változások a skandináv etnológiában. Ethnographia XCIII. 89-111. Löfgren, Orvar (1989) „A nemzeti kultúra problémái svéd és magyar példákon szemlélve” VI. 13- In : Janus 28. Niedermüller Péter (1994) Néprajz, kulturális antropológia, kultúrakutatás. Replika 15-16. 217-235. Paládi-Kovács Attila (2002) Merre tart az európai néprajztudomány? (Akadémiai székfoglaló.) (http://www.mta.hu/fileadmin/nytud/szekfoglalo/Paladiszekf.rtf) Prónai Csaba (2000) A kulturális antropológiai cigány kutatások rövid története. In: Romológia-Ciganológia szerk: Forray R. Katalin. Dialog Campus. 53-67. Sárkány Mihály (2000): Közösségtanulmányok és összehasonlításuk lehetőségei. In uő: Kalandozások a 20. századi kulturális antropológiában, Budapest, L’Harmattan, 57−73.
Ajánlott irodalom
Áttekintésre kötelező olvasmányok: Anderson, Benedict (1989) Képzelt közösségek: megjegyzések a nacionalizmus eredetérõl és terjedelmérõl. In Janus VI.1. 3-12.o. Bali János (2000) Parasztok, farmerek vagy agrárvállalkozók? A vidéki társadalom és gazdaság lokális tapasztalatai a rendszerváltás után. In: Azonosságok és különbségek. Mai néprajzi kutatások Ausztriában és Magyarországon. Szerk.: Kuti Klára és Rásky Béla. Budapest. 85-111. Bromberger, Christian - Jean-Marc Mariottini (1995) Vörös és fekete. Replika 17-18. 135-149. Coleman, James. S. (1994) Társadalmi tőke. In: A gazdasági élet szociológiája (Szerk.: Lengyel Gy. – Szántó Z.). Aula Kiadó, Budapest. 99–127. Csite András (1997) Polgárosodás-elméletek és polgárosodás-viták (http://www.socio.mta.hu/mszt/19973/csite.htm) Fejős Zoltán szerk. (1983) Cul/tours. (Folklór-Társadalom-Művészet 15.). Bp. Formoso, Bernard (2000) Társadalmi-gazdasági viselkedésformák. In: Cigányok Európában I. Nyugat-Európa, szerk: Prónai Csaba, Új Mandátum kiadó, Bp. 137-169. Hadas Miklós - Karády Viktor (1995) Futball és társadalmi identitás. Adalékok a magyar futball társadalmi jelentéstartalmainak történeti vizsgálatához. Replika 17-18. 89 - 120. Hofer Tamás (1994) A „fogyasztói magatartás” mint kutatási téma a néprajzban. NÉ LXXVI. 75-84. Hoffmann Tamás (2001) Európai parasztok. Az étel és ital. Budapest. Kotics József: A magyar közösségtanulmányok huszadik századi története (http://www.hermes.btk.pte.hu/letoltes/ijen/bib/kozossegtan/KT_2jav_kiad_02_Kotics.pdf) Murray, Bill (1995) A Celtic és a Rangers. Replika 17-18. 212 - 132. Piasere, Leonardo (2000) Cigányok Olaszországban. In: Cigányok Európában I. Nyugat-Európa, szerk: Prónai Csaba, Új Mandátum kiadó, Bp. 345-380. Sárkány Mihály (1983) Parasztság és termelési viszonyok. Népi kultúra – népi társadalom XIII. Budapest. 21-37. További ajánlott irodalom: Benevolo, Leonardo (1994) A város Európa történetében. Budapest. Csizmady Adrienn (2008) A lakóteleptől a lakóparkig. Bp. Fejős Zoltán szerk. (1998) A turizmus mint kulturális rendszer: Tanulmányok. Bp. Fejős Zoltán – Szíjártó Zsolt szerk. (2000) Turizmus és kommunikáció: Tanulmányok. Pécs Fejős Zoltán – Szíjártó Zsolt szerk. (2003) Helye(in)k, tárgya(in)k, képe(in)k: A turizmus társadalomtudományos magyarázata: Tanulmányok. Bp. Konrád György – Szelényi Iván (1969) Az új lakótelepek szociológiai problémái. Bp. Körner Zsuzsa (2006) Az európai és a magyar telepszerű lakásépítés története 1945-től napjainkig. Bp. Löfgren, Orvar (1974) Family and Household among Scandinavian Peasants: An Exploratory Essay. Ethnologia Scandinavica. 17-52. Löfgren, Orvar (1976) Peasant Ecotypes. Problems in the Comparative Study of Ecological Adaptation. Ethnologia Scandinavica. 100-115. Löfgren, Orvar (1984) The Sweetness of Home. Class, Culture and Family Life in Sweden. Ethnologia Europea XIV: 44-64. Löfgren, Orvar – Jonas Frykman eds. (1987) Culture builders: a historical anthropology of middle-class life. Rutgers University Press. (Az idő, a természet és az otthon. Racionalitás és érzékenység.) Löfgren, Orvar (1987) Deconstructing Swedishness: Class and Culture in Modern Sweden In: Anthropology at Home, ed. Anthony Jackson. ASA Monographs 25. London: Tavistock. Löfgren, Orvar (1989) The Nationalization of Culture. Ethnologia Europea XIX: 5-23. Löfgren, Orvar (1989) A nemzeti kultúra problémái svéd és magyar pédákon Janus, 1989/VI. 1., 13–28 Löfgren, Orvar (1993) Materialising the nation in Sweden and America. Ethnos 1993:3/4:161-196. Löfgren, Orvar (1994) The magical power of the national: modifications of national identity. I: Meeting foreign cultures, Lund: Scripta Minora. Studier utgivna av Kungl. Humanistiska Vetenskapssam fundet i Lund 1993-1994, 2, s 49-61. Löfgren, Orvar (1994) The Nation in the Global Village. Cultural Studi¬es,(1994)8:2:198-207 (with Ulf Hannerz) Löfgren, Orvar (1996) The great Christmas quarrel. On the moral economy of family rituals. In: Lund Studies in European Ethnology. 1. Force of Habit. Edited by Jonas Frykman Orvar Löfgren. Lund University Press Löfgren, Orvar (1993) The Empire of Good Taste: Everyday Aesthetics and Domestic Creativity. In: Barbro Klein & Mats Widbom (eds), Swedish Folk Art. All Tradition is Change. Harry Abrahams: New York, p 235-246. Löfgren, Orvar (1995) Consuming interests, in: Jonathan Friedman (ed.), Consump¬tion and Identity. Langhorne:¬Har¬wood. Löfgren, Orvar (1974) Family and Household among Scandinavian Peasants: An Exploratory Essay. Ethnologia Scandinavica. 17-52. Löfgren, Orvar (1976) Peasant Ecotypes. Problems in the Comparative Study of Ecological Adaptation. Ethnologia Scandinavica. 100-115. Löfgren, Orvar (1984) The Sweetness of Home. Class, Culture and Family Life in Sweden. Ethnologia Europea XIV: 44-64. Löfgren, Orvar – Jonas Frykman eds. (1987) Culture builders: a historical anthropology of middle-class life. Rutgers University Press. (Az idő, a természet és az otthon. Racionalitás és érzékenység.) Löfgren, Orvar (1987) Deconstructing Swedishness: Class and Culture in Modern Sweden In: Anthropology at Home, ed. Anthony Jackson. ASA Monographs 25. London: Tavistock. Löfgren, Orvar (1989) The Nationalization of Culture. Ethnologia Europea XIX: 5-23. Löfgren, Orvar (1993) Materialising the nation in Sweden and America. Ethnos 1993:3/4:161-196. Löfgren, Orvar (1994) The magical power of the national: modifications of national identity. I: Meeting foreign cultures, Lund: Scripta Minora. Studier utgivna av Kungl. Humanistiska Vetenskaps sam fundet i Lund 1993-1994, 2, s 49-61. Löfgren, Orvar (1994) The Nation in the Global Village. Cultural Studies,(1994)8:2:198-207 (with Ulf Hannerz) Löfgren, Orvar (1996) The great Christmas quarrel. On the moral economy of family rituals. In: Lund Studies in European Ethnology. 1. Force of Habit. Edited by Jonas Frykman Orvar Löfgren. Lund University Press. Löfgren, Orvar (1993) The Empire of Good Taste: Everyday Aesthetics and Domestic Creativity. In: Barbro Klein & Mats Widbom (eds), Swedish Folk Art. All Tradition is Change. Harry Abrahams: New York, p 235-246. Löfgren, Orvar (1995) Consuming interests, in: Jonathan Friedman (ed.), Consumption and Identity. Langhorne: Harwood. Löfgren, Orvar (1989) Landscapes and mindscapes. Folk 31:183 - 208. Löfgren, Orvar (1994) Learning to Be a Tourist. Ethnologia Scandinavica. 102-125. Löfgren, Orvar (1995) Romancing the road. Roadmovies and images of mobility. Theory, Culture & Society, 12 (1955):53-79, together with Ron Eyerman. Löfgren, Orvar (1999, 2002) On Holiday: A History of Vacationing. (California Studies in Critical Human Geography). University of California Press, Los Angeles – Berkeley, London. Löfgren, Orvar - Per Olof Berg - Anders Linde-Laursen eds. (2000) Invoking a Transnational Metropolis: The Making of the Oresund Region. Copenhagen – Lund. Löfgren, Orvar (2004) Concrete Transnationalism? Bridge Building in the New Economy, Focaal- European Journal of Anthropology , vol. 43 (2004):59-75. Löfgren, Orvar (2005) Cultural Alchemy: Translating the Experience Economy into Scandinavian. In: Global Ideas: How ideas, Objects and Practises Travel in the Global Economy. Barbara Czarniawska and Guje Sevón. Malmö: Liber. 15-29. Löfgren, Orvar (2005) Catwalking and Coolhunting: The Production of Newness. In: Magic, Culture and the New Economy. Edited by Orvar Löfgren and Robert Willim. Oxford, New York: Berg. 57-71 Löfgren, Orvar - Richard Wilk eds. (2007) Off the Edge: Experiments in Cultural Analysis. Museum Tusculanum Press. Löfgren, Orvar – Billy Ehn eds. (2010) The secret world of doing nothing. Berkeley.

Kurzus szakjai

Név (kód) Nyelv Szint Kötelező Tanév ...
CEEPUS (BTK-CEEPUS-NXXX) en Kötelező
Erasmus program keretében (BTK-ERASMUS-NXXX) en Kötelező
néprajz (BTK-MNÉPRA-NMHU) hu 7 Kötelező 1/2
Részképzés (BTK-RÉSZKÉP-NXHU) hu Kötelező
Részképzés (BTK-I-RÉSZKÉP-NXEN) en Kötelező
Vissza