Kurzus nemzetközi vendég- és részidős hallgatóknak

Kar
Bölcsészettudományi Kar
Szervezet
BTK Néprajzi Intézet
Kód
BMA-NEPD-512
Cím
A tudományos előadás és írás módszertana
Tervezett félév
Tavaszi
Meghirdetve
2023/24/2
ECTS
5
Nyelv
hu
Oktatás célja
BMA-NEPD-512 A tudományos előadás és írás módszertana (2019/20 - ősz) Az órák célja a reflektált olvasás, írás és a tudományos beszédmód tanulása. Megtanulni a különféle szöveg-modalitásokat és a tendenciózusság felismerését illetve ennek etikai következményeivel számot vetni. Felmismerni a néprajzi jelenből beszélő örökségvédelmi szöveget, a mitizáló kultúratudományt, a korszakonként mást és mást “áltudományosnak”, propagandának, fakenewsnak, newslorenak, és “valósnak” tartott regiszterváltásokat. AZ óra a társadalomtudományos problémafelvetést, probléma tárgyalását, a többpoólusú érvelést, az inkoherenciák összeférhetőségének megragadását, a hipotézis, tézisalkotást,  de leginkább a tudományos munka célkitűzéseit helyezi középpontba. Az órák során igyekszünk megtanulni rákérdezni és rákeresni adott témákra illetve úgy rávilágítani a problémákra úgy, hogy a társadalomtudományunkat a társadalom szolgálatába állítjuk, és az igazságok keresésének szenteljük.
Tantárgy tartalma
Az órán feldolgozott kötelező irodalom Az Amerikai Antropológiai Társaság (American Anthropological Association) Etikai Kódexe 2018 Körtvélyesi Zsolt BEVEZETÉS A TUDOMÁNYOS SZÖVEG ÍRÁSÁBA, Eötvös Kiadó. https://tatk.elte.hu/dstore/document/160/Kortvelyesi_Bevezetes_a_dolgozatirasba.pdf 2016 Thonney, Teresa Academic Writing: Concepts and Connections. New York – Oxford: Oxford University Press. 2011 Bailey, Stephen. Academic Writing: A Handbook for International Students. 3rd ed. London – New York: Routledge,  https://www.academia.edu/2178657/Academic_writing_a_handbook_for_international_students 2002 Szabó Katalin. Kommunikáció felsőfokon. Budapest: Kossuth Kiadó, 2002.
Irodalomjegyzék
Háttérirodalom 2018 Krekó Péter Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája, Athenaeum, Bp, 2018. 1016 Sonkoly Gábor, Bolyhos Tályaink, Eötvös Kiadó, Budapest. Kovács Éva (2006): Interjús módszerek és technikák. Szabadbölcsészet. (http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index72c4.html?option=com_tan elem&id_tanelem=835&tip=0 Feischmidt Margit (2006): Az antropológiai terepmunka módszerei. Szabadbölcsészet. http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/indexa3ef.html?option=com_tane lem&id_tanelem=834&tip=0 2013 T. Boellstorff–B. Nardi–C. Pearce–T. L. Taylor, szerk., Ethnography and Virtual Worlds. A Handbook of Method, Princeton University Press, Princeton, Oxford. 1966 Fish, Stanley, Van-e szöveg ezen az órán?. Testes könyv I., szerk. Kiss A. A. – Kovács S. – Odorics F.,  ford. Kálmán C. György, Szeged, Ictus,  265-283. 1986 Linda Dégh Introduction. The Comparative Method in Folklore. Journal of Folklore Research, Vol. 23, No. 2/3, Special Double Issue: The Comparative Method in Folklore (May - Dec., 1986), pp. 77-85. Indiana University Press

Kurzus szakjai

Név (kód) Nyelv Szint Kötelező Tanév ...
CEEPUS (BTK-CEEPUS-NXXX) en Kötelező
Erasmus program keretében (BTK-ERASMUS-NXXX) en Kötelező
néprajz (BTK-MNÉPRA-NMHU) hu 7 2/2
Részképzés (BTK-RÉSZKÉP-NXHU) hu Kötelező
Részképzés (BTK-I-RÉSZKÉP-NXEN) en Kötelező
Vissza