Kurzus nemzetközi vendég- és részidős hallgatóknak

Kar
Bölcsészettudományi Kar
Szervezet
BTK Néprajzi Intézet
Kód
BMA-NEPD17-206
Cím
Forrásismeret 1. szeminárium
Tervezett félév
Őszi
ECTS
3
Nyelv
hu
Oktatás célja
BMA-NEPD17-206 FORRÁSISMERET 1. SZEMINÁRIUM Kurzusleírás A kurzus célja a folklorisztika sokrétű forrásainak részletes, rendszerezett áttekintése a szóbeli, az írásbeli és a képi dokumentumok számbavétele. Az előadás rendszerbe foglalja és bővíti az eddig (a BA szinten) elsajátított ismereteket, és előkészíti a hallgatók forráskezelési, forráskritikai tudását. Egyúttal segíti az önálló, tudatos kutatómunkát. A hallgatók az archívumokban, levéltárakban és a terepen fellehető anyagokkal dolgoznak, illetve már kiadott forrásokat olvasnak és mutatnak be.
Tantárgy tartalma
1. Bevezetés, ismerkedés, a félév menetének megbeszélése. Az eddigi szakmai tapasztalatok megbeszélése. 2. Az emlékezet, az emlékezés és forrásértéke. Egyéni emlékezet, társadalmi emlékezet, kulturális emlékezet fogalmai. Szóbeliség. Az életútinterjú, élettörténet. ASSMANN, Jan: A kulturális emlékezet. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2004. HANKISS Ágnes 1975: „Én-ontológiák”. Az élettörténet mitologikus áthangolása. Mozgó Világ, 1975. december (1. évfolyam, 1. szám). KESZEG Vilmos: Élettörténetek populáris regiszterekben. In Uő: A történetmondás antropológiája. (Egyetemi jegyzet, 7.) BBTE–KJNT, Kolozsvár, 165–194. Áttekintésre: TENGELYI László 1998: Élettörténet és sorsesemény. Atlantiszt Könyvkiadó, Budapest. 3. Az emlékezet, az emlékezés és forrásértéke. Szóbeliség. Oral history. GYÁNI Gábor: Emlékezés és oral history. In Uő: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Budapest, Napvilág. 2000. 128–144. Áttekintésre: FREUND, Alexander – THOMSON, Alistair (ed.) 2011: Oral History and Photography, Palgrave. 4. Az emlékezet, emlékezés és forrásértéke. Írásbeliség. Íráskultúra, paraszti írásbeliség. A praktikus írásbeliségtől az önéletírásig. A paraszti irattár és annak forrástípusai. A levél. · KESZEG Vilmos: Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség. KJNT–BBTE Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszék, Kolozsvár, 2008. 225–247. (Írás és kommunikáció: A levél), valamint 249–281. (Népi verselők, alkalmi versek: a betolakodó írók) BORBÉLY Sándor: „Kedves Gyerekeim…” Virtuális családegyesítés, világképalkotó motívumok egy kárpátaljai parasztasszony levelezésében. Néprajzi Látóhatár XV. 2006. 3–4. 143–172. KESZEG Vilmos: Írás és kommunikáció: a levél (225–245) című és az Az írás és emlékezet (283–310). fejezetek In uő: Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség. (Egyetemi jegyzet, 3.) BBTE–KJNT, Kolozsvár Áttekintésre KESZEG Vilmos 1996: Kelt levelem. Egy mezőségi parasztasszony levelezése. (A Néprajzi Látóhatár Kiskönyvtára 6.) Debrecen. KESZEG Vilmos 2010: Populáris írás. ROMÁNIAI MAGYAR LEXIKON / MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET: https://lexikon.adatbank.ro/tematikus/szocikk.php?id=13 VAJDA András 2013: Az írás és az írott szó hatalma. Az írás a mindennapokban egy Maros menti településen. (Emberek és kontextusok, 9) EME, Kolozsvár. 5. A folklorisztikai lejegyzés kezdete, története, módjai. A gyűjtés, archiválás, publikálás, általános szövegalakítási eljárások. A lejegyzett szöveg mint forrás. Eredetkérdés, szerző, lejegyző, jogviszony, a probléma történeti alakulása. (gyakorlat: intézeti archívum, Budapest Gyűjtemény, Etnológiai Adattár) GÁBORJÁK Ádám: Nyomtatás, tér, lezárás? Paratextualitás és medializáltság Erdélyi János népdalgyűjteménye kapcsán. In HÁSZ-FEHÉR Katalin (szerk.): A látható könyv. Tanulmányok az irodalmi medialitás köréből. [Tisztatáj Könyvek.] Szeged. 2006. 277– 316.  KRIZA János: Vadrózsák. Erdélyi néphagyományok. Második kötet. (Sar.: Olosz Katalin) KJNT, Kolozsvár, 2013. 13–97. NAGY Ilona: A népköltési gyűjtemények kiadásáról. In „Nem sűlyed az emberiség!” Album Amicorum Szörényi László LX. születésnapjára. MTA Irodalomtudományi Intézet, Budapest, 2007. 1161–1173. http://www.iti.mta.hu/Szorenyi60/Nagy_Ilona.pdf Áttekintésre javasolt olvasmány GAY, David E.: Inventing the Text: A Critique of Folklore Editing. Folklore Vol. 14. 98– 117. https://www.folklore.ee/folklore/vol14/pdf/editing.pdf 6. Közköltészeti források, kéziratos énekeskönyvek. Kalendáriumok. Ponyvanyomtatványok. Forráskiadás, aktuális állapot, a forrástípus kapcsolata a népköltészettel KÜLLŐS Imola: Közköltészet és népköltészet. A XVII–XVIII. századi magyar világi költészet összehasonlító műfaj-, szüzsé- és motívumtörténeti vizsgálata. L’Harmattan, Budapest, 2004. 31–64. CSÖRSZ Rumen István: Szöveg szöveg hátán - A magyar közköltészet variációs rendszere 1700-1840. Argumentum, Budapest, 2009. DOMOKOS Mariann (sar.): Grimm-mesék magyar ponyvákon (1850–1900). ReTextum 13. Reciti. Budapest, 2022. https://www.reciti.hu/wp-content/uploads/retextum13_vn.pdf DUKKON Ágnes: Régi magyarországi kalendáriumok európai háttérben. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2003. STOLL Béla: A magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények bibliográfiája. Budapest, 2002. http://www.tankonyvtar.hu/konyvek/magyar-keziratos/magyar-keziratos081028-19 Áttekintésre: KÜLLŐS Imola–VASVÁRI Zoltán 2006: Áldozatok: a második világháborús hadifogolytáborok és a sztálini lágerek folklórjáról. Budapest. 7. Szöveges adatbázisok. Folklorisztikai archiválás, európai, hazai folklórarchívumok problémái. Szöveges adatbázisok, az archivális anyagok kutatástechnikája és forráskritikai kérdései. (Műfajfelfogás, rendszerszerűség.) FORRAI Ibolya 2000: Kéziratgyűjtemény. In Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest: Néprajzi Múzeum, 611–648. KATONA Imre – VOIGT Vilmos: Folklór forrásismeret. In Deáky Zita (szerk.): Ünnepi kötet Faragó József 80. születésnapjára. Budapest, 2002. 7–43. LANDGRAF Ildikó 2006: Archívumon innen, katalóguson túl. Többletek és hiányok a mai magyar történeti mondakutatás műfajelméleti és rendszerzési kérdéseiben. In: Hoppál, Mihály szerk Vargyas Gábor (szerk.) Ethno-lore Budapest, Magyarország: Akadémiai Kiadó, 27–40. VOIGT Vilmos – BALOGH Lajos: A népköltési (folklór) alkotások kritikai kiadásának szabályzata. Akadémiai, Budapest, 1974. 5–65. 8. A képiség. A kép mint folklorisztikai forrás. PÓCS Éva 2019: A  Magyar  Néphit  Archívum  keletkezéstörténetéhez. Ethnographia CXXX(1): 114–123. DILLON, Jonny 2021: Archival Traditions, Tradition Archives. Béaloideas 88-89 (2020–2021) pp. 90–107. CHERNYAVSKA, Maryna 2018: ‘The Contested Identity of Folklore Archives’, in Visions and Traditions – Knowledge Production and Tradition Archives, ed. Lauri Harvilahti et al (Helsinki 2018), 2–29. Áttekintésre: DERRIDA, Jacques–ERNST, Wolfgang 2008: Az archívum kínzó vágya. Freudi impressziók. Budapest: Kijárat Kiadó. Vitaindító: · PÓCS Éva: Hogyan (ne) írjunk magyar mitológiát? Videódokumentáció. VOIGT Vilmos: The Theory of Database in Folk Narrative Studies. Fabula. 47. 2006. 3–4. 308–318. 8. Digitális archívumok, a digitális folklorisztika problematikája ILYEFALVI Emese 2022: A digitalizált magyar ráolvasáskorpusz metaadatainak távoli olvasata. Ethnographia VARGHA Katalin 2016: Miért és hogyan végezzünk online folklorisztikai terepmunkát? Ethno-Lore: A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének Évkönyve, 281–295. 9. A képiség. A kép mint folklorisztikai forrás.  Ikonográfia, ikonológia és folklorisztika, a Bild-lore BELTING, Hans: Kép és kultusz. Balassi, Budapest, 2000. 1–16; 399–432. BRINGÉUS, Nils-Arvid: Volkstümliche Bilderkunde. Callwey, 1982. KNAPP Éva – TÜSKÉS Gábor: Barokk kori mirákulumos könyvek illusztráció-sorozatai. Magyar Könyvszemle. 112. évf. 1. szám. 1996. http://epa.oszk.hu/00000/00021/00364/pdf/MKSZ_EPA00021_1996_112_01_023- 040.pdf SZILÁRDFY Zoltán: Ikonográfia- kultusztörténet. Képes tanulmányok. Balassi, Budapest. 2003. 10. A népélet rögzítésének modernizálódó formái. A rögzítés technikája  9. 1. A fénykép mint vizsgálati tárgy, a fotó forrásértéke BÁN András – BICZÓ Gábor: Kutatói tekintet. Képaláírás egy talált fotográfiához. Lettre. 38. szám. 2000, ősz. https://epa.oszk.hu/00000/00012/00022/ban.html FOGARASI Klára (szerk.): A régi világ falun. A századfordulót követő évtizedek fotográfiái. Helikon Kiadó – Néprajzi Múzeum, Budapest, 1996. KUNT Ernő: Fényképek a magyar parasztság életében. Vizuális antropológiai megközelítés. Népi Kultúra–Népi Társadalom XIV. Budapest, 1987. 235–289. KUNT Ernő: Fényképezés és kultúrakutatás. In Uő: Az antropológia keresése. Válogatott tanulmányok. L’Harmattan – MTA Néprajzi Kutatóintézet, Budapest, 2003. 67–77. KUNT Ernő 1995 Fotóantropológia. Fényképezés és kultúrakutatás. Miskolc–Budapest: KVAT–Budapest Galéria. LAKATOS Mária: A családi fotógyűjtemény mint történeti forrás. In ERDMANN Gyula (szerk.): Rendi társadalom – polgári társadalom 2. Kutatás – módszertan. Konferencia. Gyula. 1987. augusztus 26–28. Gyula, 1989. 174–190. NAGY Károly Zsolt: „A maga képére…” Misszionáriusok fotográfiái mint az egyháztörténeti forrásai. Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Theologia Reformata Transylvanica, 62/1. 2017. http://real.mtak.hu/63895/7/83_PDFsam_1087.pdf FEJŐS Zoltán: A fotóantropológia és a bemutatás dilemmái. In BÁN András (szerk.): Körülírt képek. Fényképezés és kultúrakutatás. Miskolc – Budapest, Miskolci Galéria – Magyar Művelődési Intézet, 6–8. BOERDAM, Jaap–MARTINIUS, Warna Oosterbaan 2000 [1980] Családi fényképek szociológiai megközelítésben. In R. Nagy József (szerk.): Családi album. Vizuális antropológiai szöveggyűjtemény 1. Miskolc: Miskolci Egyetemi Kiadó. 157–176. https://etnofoto.neprajz.hu/ különösképpen a Fotó + történet rovat: https://etnofoto.neprajz.hu/index.php/category/fototortenet/ Ajánlott olvasmányok: BÁN András: Dorka úszik. A privát fotó keresése. http://exsymposion.hu/index.php?tbid=article_page__surfer&csa=load_article&rw_code=dorka-uszikrnrna-privat-foto-keresese_909 BARTHES, Roland: Világoskamra. Jegyzetek a fotográfiáról. Budapest, Európa, 1985. https://monoskop.org/images/a/ab/Barthes_Roland_Vilagoskamra_Jegyzetek_a_fotografiarol.pdf KORNISS Péter: Folyamatos emlékezet. Kiállításkatalógus. Magyar Nemzeti Galéria – Szépművészeti Múzeum, 2017. 11. A rögzítés technikája 2. A néprajzi film mint forrás, a néprajzi filmezés. Magyar Nemzeti Filmarchívum. (A „nép” a filmen: archív, népszerűsítő felvételek, ideológia, üzenet.) BLOS-JÁNI Melinda 2015: A családi filmezés genealógiája: erdélyi amatőr médiagyakorlatok a fotózástól az új mozgóképfajtákig. (Emberek és kontextusok, 13.) EME, Kolozsvár. CSORBA Judit et al. (szerk.): Néprajzi filmkatalógus. Néprajzi Filmstúdió, Budapest, 1995. TARI János: Néprajzi filmezés Magyarországon. EFI, Budapest. 2002. 79–222. Ajánlott filmográfia: Boglár Lajos filmjei klasszikus néprajzi filmek táncfelvételek, néprajzi táncarchívum (filmtár, dallamtár, szöveges gyűjtemény, fotótár, táncírástár, Zenetudományi Intézet.) http://zti.hu/index.php/hu/nepzene MARTIN György: Mátyás István ’Mundruc’. Egy kalotaszegi táncos egyéniségvizsgálata. Mezőgazda Kiadó – MTA ZTI, Budapest. 2004. 23–34. 12. Magyar nyelvű néprajzi archívumok a határainkon túl. (Erdély, Vajdaság, szlovákiai magyarok, Kárpátalja, Szlovénia). http://www.kjnt.ro/ · http://klnt.info/ · http://foruminst.sk/ https://magyar.film.hu/filmhu/magazin/forgacs-peter-uj-filmje-installaciokent-cottbusban-forgacs-peter-nemet-egyseg-a-balatonnal-hamos-gusztav https://balatonfured.hu/2010/09/20/nemet-egyseg-a-balatonnal/ , trailer: https://www.youtube.com/watch?v=4c5OjSsMowo 12. Megnyíló titkosszolgálati archívumok, témák, kutatástechnikai megfontolások HESZ Ágnes: „Légy szíves ezt a levelet elégetni, ha elolvastátok”: vernakuláris vallás a titkosrendőrségi aktákban. Ethnographia. 2021. 45-66. http://zenodo.org/record/5012326/files/Hesz_Ethnographia2021.1.45-66.pdf KAPALÓ, James: Minority Religion in the Secret Police Archives. http://www.religiousstudiesproject.com/podcast/minority-religions-in-the-secretpolice-archives/ (az átírás is megtalálható a honlapon) VERDERY, Katherine: Secrets and Truths: Ethnography in the Archive of Romania’s Secret Police. Budapest: CEU Press, 2014. Segédanyagok a további tájékozódáshoz: http://www.ndk.hu/zs/emlekez/hetek_100730.pdf * ld. az előző tematikus egységnél http://www.la-croix.com/France/Dans-archives-secretes-Seconde-Guerremondiale-2016-03-16-1200747151 13. Etnográfia, antropológia az interneten. Az internetes folklór forrásértéke, kutatásmódszertana. Virtuális közösségek és offline közösségek. A kutató legújabb dilemmái FARKAS Judit – LAJOS Veronika (szerk.): Belépés jelszóval! Replika. Társadalomtudományi folyóirat 90–91. szám. 2015/1–2. Előszó, illetve Nagy Károly Zsolt: Ösvény a dzsungelben című tanulmánya 15. A néprajzi ismeretterjesztés módjai, keretei, a társadalmi hasznosság kérdése. DÖRNYEI Krisztina – MITEV Ariel: Netnográfia avagy on.line karosszék-etnográfia a marketingkutatásban. http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/641/1/vt_2010v41n4p55.pdf 14. A tudománynépszerűsítés útjai és szükségessége TÁTRAI Zsuzsanna – JÁVOR Kata – KÜLLŐS Imola (szerk.): Kis magyar néprajz a rádióban. Minerva, Budapest, 1977. · http://www.hagyomanyokhaza.hu/ Javasolt egyéni intézménylátogatás(ok): ZTI, MTA Kézirattár, NM ponyvatár, fotótár, OSZK kisnyomtatványtár stb. A történeti folklorisztika forrásai a forrásismeret szemináriumon kerülnek elő, ld. a kapcsolódó olvasmánylistát.
Számonkérés és értékelés
A kurzus teljesítésének feltételei aktív órai munka, otthoni felkészülés, hozzászólás, részvétel a tematika órai feldolgozásában legfeljebb három hiányzás tematikus prezentáció szemináriumi dolgozat elkészítése és leadása a jelzett határidőig Számonkérés A kurzus során a hallgatók rövid feladatokat végeznek el, minden órára önállóan is készülnek és előzetes eredményeiket, gondolataikat közös megbeszélés, kiselőadás vagy prezentáció formájában dolgozzuk fel. A félév utolsó két óráján pedig egy előre egyeztetett témában írott szemináriumi dolgozatukat ismertetik prezentáció formájában. A dolgozat beadási határideje az utolsó óra. Az értékelés módja A rövid feladatokért, minden egyes órai munkáért maximum 5-5 pont kapható, a prezentációért 20, a szemináriumi dolgozatért szintén 20 pont szerezhető.
Irodalomjegyzék

Kurzus szakjai

Név (kód) Nyelv Szint Kötelező Tanév ...
CEEPUS (BTK-CEEPUS-NXXX) en Kötelező
Erasmus program keretében (BTK-ERASMUS-NXXX) en Kötelező
néprajz (BTK-MNÉPRA-NMHU) hu 7 Kötelező 1/2
Részképzés (BTK-I-RÉSZKÉP-NXEN) en Kötelező
Részképzés (BTK-RÉSZKÉP-NXHU) hu Kötelező
Vissza