Kurzus nemzetközi vendég- és részidős hallgatóknak
- Kar
- Bölcsészettudományi Kar
- Szervezet
- BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék
- Kód
- BMI-KET-327
- Cím
- A zsidóság történelme és kultúrája Közép-Európában
- Tervezett félév
- Tavaszi
- Meghirdetve
- 2025/26/2
- ECTS
- 3
- Nyelv
- en
- Oktatás célja
- Tudás Az előadások és az olvasmányok bevezetést adnak a közép-európai zsidóság történetébe. Megpróbáljuk megérteni, hogy a zsidók milyen kihívásokkal szembesültek és hogyan próbáltak integrálódni az egyes társadalmakba. Értelmezzük a zsidó emancipáció folyamatát és kirekesztés formáit. A fentiek mellett az olvasmányok olyan tágabb kérdésekkel is foglalkoznak, mint a nacionalizmus, a modernizáció és a történeti emlékezet. A kurzus során azt a kérdést is elemezzük, hogy milyen politikai, jogi, kulturális és társadalmi okai voltak az antiszemita nézeteknek és attitűdnek a közép-európai régióban. Konkrét eseteket is feldolgozunk, például pogromok és vérvádak történetét, így hasznosítjuk a modern historiográfia, egyebek mellett a mikrotörténelem szemléletét és módszereit. A szemeszter folyamán a hagyományos történeti források mellett visszaemlékezéseket, irodalmi műveket olvasunk, és sor kerül filmvetítésre is. Képességek: A hallgatók megismerik a zsidó kisebbség történetét, és általában az közép-európai kisebbségi lét mibenlétét. Így képessé válnak a térségben kisebbségi, nemzetiségi kérdésekkel kapcsolatos ismereteket igénylő feladatok ellátására. Attitűd: A tantárgy növeli a hallgatók interkulturális nyitottságát, toleranciáját, kulturális érzékenységét, a vallási, etnikai és szociokulturális kisebbségek iránti empátiáját. Miután megismerkednek a zsidóság történetével, a régió kulturális örökségének egyik fontos komponensével, fontossá válik számukra e kulturális örökség védelme, megbecsülése. Autonómia és felelősség: A hallgatók nyitottá válnak a régió soknemzetiségű, -felekezetű és -nyelvű kulturális hátterére. A diverzitás, a különböző kultúrák és tradíciók együttélése értékként tételeződik gondolkodásukban. Hatékonyan együtt tudnak működni a közép-európai régióhoz kapcsolódó kulturális közösségekkel.
- Tantárgy tartalma
- Bevezetés, tematika Szociálpszichológiai alapfogalmak: a kategorizációtól az előítéletig Zsidók és keresztények: a kirekesztés mechanizmusai Együttélés, konfliktus – integráció, emancipáció: Nyugat és Kelet A modern politikai antiszemitizmus Tiszaeszlár és a zsidókérdés Bécs, Budapest, századforduló Oroszország és a zsidók: különleges úton Totális állam, ellenségkép, végső megoldás Náci propaganda: Joseph Süss arcai és más előítéletek A magyar holokausztról Auschwitz-emlékek Emlékezetpolitika
- Számonkérés és értékelés
- A számonkérés és értékelés rendszere: Írásbeli vizsga a szemeszter végén
- Irodalomjegyzék
- Karády, Victor: The Jews of Europe in the Modern Era: A Socio-Historical Outline. Budapest: CEU Press, 2004. Hamann, Brigitte: Hitler’s Vienna: A Dictator’s Apprenticeship. Translated by Thomas Thornton. Oxford: Oxford University Press, 1999. 5 Minute History Lesson, Episode 3: Robbers Cave. Experiment of Muzafer Sherif and Carolyn Sherif. A Short Film from the Archives of the History of American Pschology. Edited and narrated by Jon Endres. (https://www.youtube.com/watch?v=8PRuxMprSDQ) Nicholls, William, Popular Paranoia. In Christian Antisemitism. A History of Hate. Northvale, N.J. & London: Jason Aronson Inc., 1993. 225–311.