Kurzus nemzetközi vendég- és részidős hallgatóknak

Kar
Bölcsészettudományi Kar
Szervezet
BTK Anglisztika Tanszék
Kód
OT-ANG17-310/e
Cím
Virginia Woolf szövegolvasás
Tervezett félév
Tavaszi
ECTS
3
Nyelv
Oktatás célja
A kurzus célja, hogy megismertesse a hallgatókkal Virginia Woolf legfontosabb műveit és az azokhoz kapcsolódó irodalmi kontextust. Az életrajz kizárólagos fókuszba kerülése helyett a kurzus különböző értelmezési keretek (mint például gender vagy narratológia) felhasználásával tervezi bemutatni a modern(ista) Woolfot, rámutatva az életmű úttörő szerepére a huszadik század első felének modernista mozgalmában. A kurzus során a hallgatók elsősorban szoros olvasaton keresztül, valamint tudományos cikkek olvasásával fogják megismerni a kiadott szövegeket.
Tantárgy tartalma
Válogatott írások Virginia Woolf életművéből, valamint hozzájuk kapcsolódó tudományos cikkek.
Számonkérés és értékelés
Elvárás a hallgatóktól a feladott szövegek ismerete, valamint az órai megbeszéléseken való aktív részvétel. A félév végi jegy az órai aktivitáson, az opcionális prezentáción, illetve a félév végi, a kurzus során vett témákat lefedő zh-n fog alapulni. Fontos megjegyezni, hogy hiányzásnak számít, ha a hallgató a feladott szöveg olvasása nélkül jelenik meg az órán, valamint hogy az inaktív hallgatóktól plusz feladatok elvégzése kérhető a kurzus teljesítéséért.
Irodalomjegyzék
A végleges kurzusleírásban szereplő művek és cikkek.
Ajánlott irodalom
Lewis, Pericles. The Cambridge Introduction to Modernism. Cambridge University Press, 2007. Sellers, Susan, editor. The Cambridge Companion to Virginia Woolf. 2nd ed., Cambridge University Press, 2010.

Kurzus szakjai

Név (kód) Nyelv Szint Kötelező Tanév ...
CEEPUS (BTK-CEEPUS-NXXX) en Kötelező
Erasmus program keretében (BTK-ERASMUS-NXXX) en Kötelező
osztatlan tanár - angol nyelv és kultúra tanára, középiskolai (BTK-OTAKKANG-NOHU) hu 7 Kötelező
Részképzés (BTK-I-RÉSZKÉP-NXEN) en Kötelező
Részképzés (BTK-RÉSZKÉP-NXHU) hu Kötelező
Vissza