Kurzus nemzetközi vendég- és részidős hallgatóknak

Kar
Bölcsészettudományi Kar
Szervezet
BTK Anglisztika Tanszék
Kód
OT-ANG17-310.a
Cím
Sylvia Plath verselemző műhely
Tervezett félév
Őszi
Meghirdetve
2023/24/2
ECTS
3
Nyelv
en
Oktatás célja
A kurzus elsődleges célja a hallgatók irodalmi elemző készségének fejlesztése a szoros olvasás módszerével Plath válogatott versein keresztül. Az elemzésekben hangsúlyt kap a költői képek (metafora, megszemélyesítés, allegória, szimbólum) és egyéb költői eszközök (rím, alliteráció, ritmus) azonosítása, valamint a versek tágabb történelmi-társadalmi-kulturális kontextusának felismerése. Az elemzések célja, hogy a hallgatók a szövegből kiindulva, és azt az általuk ismert történelmi-társadalmi-kulturális jelenségekkel összekötve saját felfedezéseket tegyenek Plath verseivel kapcsolatban. A kurzus további célja a hallgatók szóbeli és írásbeli kifejezőkészségének fejlesztése angol nyelven az órai beszélgetések és a több lépésben megírt elemző esszé révén.
Tantárgy tartalma
A kurzus során az egyes órákra kijelölt verseket a hallgatók csoportos órai beszélgetések és pármunka formájában elemzik alaposan és sokrétűen, az oktató segítségével. A kurzus során elkészített és az órákon ellenőrzött rövid házi feladatok révén a hallgatók folyamatosan dolgoznak a félév végére leadandó, saját elemzést bemutató esszéjükön.
Számonkérés és értékelés
A félév végi jegyet az órai munka és 2 beadandó feladat (= elemző esszé megírása 2 lépésben) pontszámainak összege határozza meg. A 2 beadandó feladat egymásra épül: a hallgató a kötelező irodalom alatt felsorolt Plath versekből közül egyet választ, és arról elemző esszét ír 3 szakirodalmi mű felhasználásával. órai munka (aktív részvétel a versek közös szóbeli elemzésében és a pármunkában, a házi feladatok elkészítése): 20% az elemző esszé Tárgyalás része, tézis állítással és irodalomjegyzékkel (800-1000 szó): 30% teljes elemző esszé: Bevezetés, Tárgyalás, Befejezés, hivatkozásokkal és irodalomjegyzékkel (1200-1400 szó): 50%
Irodalomjegyzék
Kötelező irodalom: Sylvia Plath: “The Moon and the Yew Tree” ‟Little Fugue” “Death & Co.” “The Detective” “The Jailer” “Cut” “Letter in November” “Fever 103°” “Mary’s Song” “Daddy” “Lady Lazarus” “The Applicant” “Berck-Plage” “The Munich Mannequins” “Stings” “Purdah” “Ariel” “Kindness” b. Ajánlott irodalom: Annas, Pamela J. A Disturbance in Mirrors. Greenwood Press, 1988. Axelrod, Steven Gould. “Plath and Torture: Cultural Contexts for Plath Imagery of the Holocaust.” Representing Sylvia Plath, edited by Sally Bayley and Tracy Brain, Cambridge University Press, 2011, pp. 67-87. Bassnett, Susan. Sylvia Plath: An Introduction to the Poetry. Palgrave Macmillan, 2004. Bassnett, Susan. Women Writers: Sylvia Plath. Macmillan, 1987. Brain, Tracy. The Other Sylvia Plath. Routledge, 2001. Britzolakis, Christina. “Ariel and Other Poems.” The Cambridge Companion to Sylvia Plath, edited by Jo Gill, Cambridge UP, 2006, pp. 107-122. Britzolakis, Christina. “Gothic Subjectivity.” Sylvia Plath, edited by Harold Bloom, Infobase Publishing, 2007, pp. 115-146. Bundtzen, Lynda K. Plath’s Incarnations: Woman and the Creative Process. Ann Arbor: University of Michigan Press, 1983. Gilbert, Sandra. “On the Beach with Sylvia Plath.” The Unraveling Archive: Essays on Sylvia Plath, edited by Anita Helle, The University of Michigan Press, 2010, pp. 121-138. Gubar, Susan. “Prosopopeia and Holocaust Poetry in English: Sylvia Plath and Her Contemporaries.” Bloom’s Modern Critical Views: Sylvia Plath, edited by Harold Bloom, Infobase Publishing, 2007, pp. 165-191. Kendall, Tim. Sylvia Plath: A Critical Study. Faber and Faber, 2001. Nelson, Deborah. “Plath, History and Politics.” The Cambridge Companion to Sylvia Plath, edited by Jo Gill, Cambridge UP, 2006, pp. 21-35. Oates, Joyce Carol. “The Death Throes of Romanticism.” Sylvia Plath: The Woman and the Work, edited by Edward Butscher, Dodd, Mead & Company, 1977, pp. 206-224. Perloff, Marjorie. “Angst and Animism in the Poetry of Sylvia Plath.” Critical Essays on Sylvia Plath, edited by Linda W. Wagner, G. K. Hall & Company, 1984, pp. 109-123. Plath, Sylvia. The Collected Poems, edited by Ted Hughes. Harper & Row, 1981. Rose, Jacqueline. The Haunting of Sylvia Plath. Harvard UP, 1992. Van Dyne, Susan R. Revising Life: Sylvia Plath’s Ariel Poems. The University of North Carolina Press, 1993. Wagner-Martin, Linda. “Plath’s Triumphant Women Poems.” Bloom’s Modern Critical Views: Sylvia Plath, edited by Harold Bloom, Infobase Publishing, 2007, pp. 193-206.
Ajánlott irodalom
Ajánlott irodalom: Annas, Pamela J. A Disturbance in Mirrors. Greenwood Press, 1988. Axelrod, Steven Gould. “Plath and Torture: Cultural Contexts for Plath Imagery of the Holocaust.” Representing Sylvia Plath, edited by Sally Bayley and Tracy Brain, Cambridge University Press, 2011, pp. 67-87. Bassnett, Susan. Sylvia Plath: An Introduction to the Poetry. Palgrave Macmillan, 2004. Bassnett, Susan. Women Writers: Sylvia Plath. Macmillan, 1987. Brain, Tracy. The Other Sylvia Plath. Routledge, 2001. Britzolakis, Christina. “Ariel and Other Poems.” The Cambridge Companion to Sylvia Plath, edited by Jo Gill, Cambridge UP, 2006, pp. 107-122. Britzolakis, Christina. “Gothic Subjectivity.” Sylvia Plath, edited by Harold Bloom, Infobase Publishing, 2007, pp. 115-146. Bundtzen, Lynda K. Plath’s Incarnations: Woman and the Creative Process. Ann Arbor: University of Michigan Press, 1983. Gilbert, Sandra. “On the Beach with Sylvia Plath.” The Unraveling Archive: Essays on Sylvia Plath, edited by Anita Helle, The University of Michigan Press, 2010, pp. 121-138. Gubar, Susan. “Prosopopeia and Holocaust Poetry in English: Sylvia Plath and Her Contemporaries.” Bloom’s Modern Critical Views: Sylvia Plath, edited by Harold Bloom, Infobase Publishing, 2007, pp. 165-191. Kendall, Tim. Sylvia Plath: A Critical Study. Faber and Faber, 2001. Nelson, Deborah. “Plath, History and Politics.” The Cambridge Companion to Sylvia Plath, edited by Jo Gill, Cambridge UP, 2006, pp. 21-35. Oates, Joyce Carol. “The Death Throes of Romanticism.” Sylvia Plath: The Woman and the Work, edited by Edward Butscher, Dodd, Mead & Company, 1977, pp. 206-224. Perloff, Marjorie. “Angst and Animism in the Poetry of Sylvia Plath.” Critical Essays on Sylvia Plath, edited by Linda W. Wagner, G. K. Hall & Company, 1984, pp. 109-123. Plath, Sylvia. The Collected Poems, edited by Ted Hughes. Harper & Row, 1981. Rose, Jacqueline. The Haunting of Sylvia Plath. Harvard UP, 1992. Van Dyne, Susan R. Revising Life: Sylvia Plath’s Ariel Poems. The University of North Carolina Press, 1993. Wagner-Martin, Linda. “Plath’s Triumphant Women Poems.” Bloom’s Modern Critical Views: Sylvia Plath, edited by Harold Bloom, Infobase Publishing, 2007, pp. 193-206.

Kurzus szakjai

Név (kód) Nyelv Szint Kötelező Tanév ...
CEEPUS (BTK-CEEPUS-NXXX) en Kötelező
Erasmus program keretében (BTK-ERASMUS-NXXX) en Kötelező
osztatlan tanár - angol nyelv és kultúra tanára, középiskolai (BTK-OTAKKANG-NOHU) hu 7 Kötelező
Részképzés (BTK-I-RÉSZKÉP-NXEN) en Kötelező
Részképzés (BTK-RÉSZKÉP-NXHU) hu Kötelező
Vissza