Kurzus nemzetközi vendég- és részidős hallgatóknak

Kar
Bölcsészettudományi Kar
Szervezet
BTK Anglisztika Tanszék
Kód
OT-ANG17-390.11
Cím
Választható specializációs kurzus: A gaztevő és az elkövető alakja a koramodern angol drámában
Tervezett félév
Mindkét
Meghirdetve
2023/24/2
ECTS
3
Nyelv
en
Oktatás célja
A kurzus célja koramodern (reneszánsz és barokk) angol drámák elemző olvasása, amelyekben a gonosztevőként definiálható alakok kerülnek a középpontba, akár főhősként, akár a főhős ellenpontjaként. A félév során a gonosz elkövető alakjának eredetére is kitekintünk, a klasszikus irodalomban és a középkori drámában is (Vice). A figyelem központjába terveim szerint elsősorban Marlowe, Kyd és Shakespeare drámái állnak majd, több időt szentelünk a Macbeth és a III. Richárd olvasására és megértésre, de beszélünk majd egyéb drámák gonosztevőiről is (Doctor Faustus, Tamburlaine the Great, The Spanish Tragedy, Hamlet, Othello, King Lear, Titus Andronicus, illetve egy-egy komikus gonosztevőt is értelmezünk), hogy megvizsgáljuk, hogyan épülnek fel ezek a hősök, tetteik és szavaik mögött milyen összetett motivációk és magyarázatok sejthetők a szövegek alapján. A darabokat kultúrtörténeti kontextusba is helyezzük, hogy minél alaposabb olvasatokhoz, értelemzésekhez jussunk.
Tantárgy tartalma
A hallgatók a kurzuson nem csak a drámaszöveg-olvasást tudják gyakorolni és drámaértelmezési technikákat elsajátítani, de törekedni fogunk arra is, hogy a koramodern angol irodalom darabjainak és karaktereinek elemzésével, értelmezésével ma is élő kérdésekre keressük a választ: mitől lesz valaki gonosz, hogyan definiálhatjuk a gonoszságot, van-e mentsége a gonosztevőknek, mitől válnak sokszor vonzóvá és egyenesen szerethetővé ezek a karakterek? Igyekezni fogunk párhuzamokat vonni a mai populáris kultúra nagy formátumú gonosztevőivel is (Joker, Loki, stb.), és mindenek előtt az órákon és a feladatokon keresztül a tanítás (irodalom és nyelvtanítás) lehetőségeit is boncolgatjuk majd. A választott darabok listája (változtatható a csoport érdeklődésének megfelelően): Second Shepherds’ Play, Everyman, The Spanish Tragedy, Doctor Faustus, Tamburlaine the Great, III. Richárd, Macbeth, Lear király, Othello, Titus Andronicus, A velencei kalmár, Vízkereszt.
Számonkérés és értékelés
aktív online órai részvétel, prezentációs lehetõség; óravázlat készítése; Canvas kvízek és beadványok
Irodalomjegyzék
Arden-Shakespeare sorozat darabjai; Introductions to the Arden Shakespeare editions; Maurice Charney: Shakespeare’s Villains (2012) Charlotte Spivack: The Comedy of Evil on Shakespeare’s Stage (1979) Steven Berkoff's Shakespeare's Heroes And Villains (video)

Kurzus szakjai

Név (kód) Nyelv Szint Kötelező Tanév ...
CEEPUS (BTK-CEEPUS-NXXX) en Kötelező
Erasmus program keretében (BTK-ERASMUS-NXXX) en Kötelező
osztatlan tanár - angol nyelv és kultúra tanára, középiskolai (BTK-OTAKKANG-NOHU) hu 7
Részképzés (BTK-I-RÉSZKÉP-NXEN) en Kötelező
Részképzés (BTK-RÉSZKÉP-NXHU) hu Kötelező
tanár - angol nyelv és kultúra tanára, általános iskolai (BTK-RTAKAANG-NMHU) hu 7 Kötelező 2/2
Vissza