Kurzus nemzetközi vendég- és részidős hallgatóknak

Kar
Bölcsészettudományi Kar
Szervezet
BTK Néprajzi Intézet
Kód
BBN-NEP-503.19
Cím
Választható tantárgy Folklore Tsz. kínálatából: Hogyan énekeljünk népdalokat? A népdaléneklés múltja és jelene.
Tervezett félév
Tavaszi
Meghirdetve
2025/26/2
ECTS
3
Nyelv
hu
Oktatás célja
A kurzus célja, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek a népdaléneklés hagyományos alkalmainak világába, megismerkedjenek a népdalok tanulásának, életének vagy éltetésének mai diskurzusával, illetve saját énekes tapasztalatokon keresztül alakuljon szemléletük és bővüljenek ismereteik a magyar népdalhagyományról. Az éneklés mint kifejezésmód az emberi kommunikáció elemi megnyilvánulási formája. A hagyományos paraszti életrend számos lehetőséget, alkalmat biztosított erre az életfordulók, a szokások gyakorlatának megvalósulásán keresztül. Kutatóinknak és a nekik megnyilvánuló énekeseknek hála, sok ezer dallam, szöveg, hangzó- és képi felvétel, leírás őrzi számunkra az időben egyre távolabbi énekes megszólalásokat és azok körülményeit. De vajon van-e a mi életünkben helye a népdaléneklésnek? Ha igen, honnan és hogyan sajátítsuk el, hogyan használjuk népdalainkat? Mihez vagy kihez igazodjunk? Mitől lesz stílusos, hogyan variálódik a népdal? Milyen források és hogyan segítenek az elsajátításban? Tanulhatunk-e egymástól? A szemeszter folyamán ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ. A kurzus során gyakorlati jellegű, énekes tevékenység is zajlik, ami  előzetes zenei ismereteket nem igényel.
Tantárgy tartalma
Bevezetés a népdaléneklés világába. (02.10) Az éneklés hagyományos alkalmai. (02.17) A népzenei dialektusok és hatásuk az előadásmódra. (02.24) A kiemelkedő népi énekesek szerepe – példaképek és tanulás.(03.03) A népdal sajátos egzisztenciája: a variáció. A variálás elmélete és gyakorlata. (03.10) Gyakorlati útmutató a népdalok tanulásához. (03.17) Énektechnikai alapok – műhelyóra. (03.24) Énektechnikai alapok – műhelyóra. (03.31) Népzenei adatbázisok és digitális gyűjtés. (04.07) “Népdalok a polcon” – látogatás a Zenetudományi Intézetben/ vagy a Hagyományok Háza Folklór Archívumában. (04.14) Népdal-összeállítások szerkesztése és előadása. (04.21) Népdal-összeállítások szerkesztése és előadása. (04.28) Mai népdalénekes – szerepek, kihívások, lehetőségek. (05.05) Bemutató és értékelés, reflexió. (05.12)
Számonkérés és értékelés
A kurzus teljesítésének feltétele az órákon való aktív részvétel (max. 3 hiányzás), valamint a projektfeladat elvégzése (szóló- vagy kamaréneklés/ popup vagy poszterkészítés/ kiselőadás) a szemeszter elején egyeztetett módon és határidővel.
Irodalomjegyzék
Kötelező olvasmányok ANDRÁSFALVY BERTALAN 2019    A népdalművelés alapjai In Jövőnk gyökerei. Írások a népművészetről. Budapest. MMA Kiadó. 307-328. Jövőnk gyökerei. Írások a népművészetről (Budapest, 2019) hozzáférés 2026.01.26 KATONA Imre 1998    Líra In Voigt Vilmos (szerk.) A magyar folklór 356-399. Budapest. Osiris. A magyar folklór (Osiris tankönyvek • Budapest, 1998) OLSVAI Imre: 1988    Zene. In Voigt Vilmos (szerk.) A magyar folklór 505-539. Budapest. Osiris. A magyar folklór (Osiris tankönyvek • Budapest, 1998) hozzáférés 2026.01.20 PAKSA Katalin 2014 „Énekeltem én…” Kiváló népi énekesek antológiája. Premontrei Iskolai Füzetek V. Gödöllő. Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon. „Énekeltem én…” Kiváló népi énekesek antológiája - REAL - az MTA Könyvtárának Repozitóriuma hozzáférés 2026.01.17 RICHTER Pál 2023    Gondolatok a népzene esztétikumáról. Magyar Zene LXI. évfolyam, 4. szám 365-382. MagyarZene_2023_4_WEB_01.pdf hozzáférés 2026. 01.27 SEBŐ Ferenc 1994 Népzenei olvasókönyv. Budapest: Magyar Művelődési Intézet. Digitális népzenei olvasókönyv - Bevezető hozzáférés 2026.01.26 SZÉKELY Anna (szerk.) 2019 A népi előadó-művészeti alkotások minősítésének zsűrizési szempontrendszere. Budapest. Hagyományok Háza. A népi előadó-művészeti alkotások minősítésének zsűrizési szempontrendszere.pdf hozzáférés 2026.01.17 Adatbázisok, átnézésre, használatra ajánlott hangzó kiadványok HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet On-line Adatbázisok Folklóradatbázis SZMMI – CSEMADOK – SZMMI Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet Népzenei Gyűjtemény | Hungaricana Online gyűjtemény | Néprajzi Múzeum Vargyas Lajos Archívum Szellemi Kulturális Örökség. Népművészet Mesterei Egyesített Jegyzék., Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság. Népművészet Mesterei - A Népművészet Mesterei hozzáférés 2026.01.17 Vajdasági Magyar Digitális Archívum | Vamadia RAJECZKY Benjamin (szerk) Hungarian Folk Music (LPX 1187). Qualiton. Magyar Népzene I‒III. (LPX 10095-98; 18001-04; 18050-53) Qualiton RICHTER PÁL (szerk.) 2012     Magyar népzenei antológia. Digitális összkiadás. Budapest: FolkEurópa Kiadó. SEBŐ Ferenc 2010     PATRIA. Magyar népzenei felvételek 1936-1963. Budapest: Hagyományok Háza.
Ajánlott irodalom
Ajánlott szakirodalmi alapvetések BARTÓK  Béla 1981    A népzenéről. Gondolkodó magyarok. Budapest. DOBSZAY László 2007    A magyar dal könyve. Budapest: Timp Kiadó DÖMÖTÖR TEKLA 1988    A népszokások költészetének definíciója In Vargyas Lajos (szerk.) Magyar néprajz V. 566-583. Budapest. Akadémiai Kiadó. Magyar Néprajz V. Folklór 1. Magyar népköltészet / A NÉPSZOKÁSOK KÖLTÉSZETÉNEKDEFINÍCIÓJA hozzáférés 2026.01.26 KÁROLY S. LÁSZLÓ 1988    Siratóének In Vargyas Lajos (szerk.) Magyar néprajz V. 611-632. Budapest. Akadémiai Kiadó. Magyar Néprajz V. Folklór 1. Magyar népköltészet / SIRATÓÉNEK KODÁLY Zoltán 2009     A magyar népzene. Budapest: Editio Musica. KÜLLŐS Imola 1988    A magyar népdalkutatás története In Vargyas Lajos (szerk.) Magyar néprajz V. 414-426. Budapest. Akadémiai Kiadó. Magyar Néprajz V. Folklór 1. Magyar népköltészet / A MAGYAR NÉPDALKUTATÁS TÖRTÉNETE hozzáférés 2026.01.26 RAJECZKY Benjamin 1960    Old and New Singing Styles in Hungarian Folk Song Journal of the International Folk Music Council Vol. 12 (1960), pp. 56-61  https://www.jstor.org/stable/835433 hozzáférés 2026.01.27 PAKSA Katalin 1999    Magyar népzenetörténet. Budapest: Balassi Kiadó. Magyar népzenetörténet (Budapest, 2012) hozzáférés 2026.01.26 TÁTRAI ZSUZSANNA 1988    A gyermekkor költészete In Vargyas Lajos (szerk.) Magyar néprajz V. 584-610 Budapest. Akadémiai Kiadó. Magyar Néprajz V. Folklór 1. Magyar népköltészet / A GYERMEKKOR KÖLTÉSZETE hozzáférés 2026.01.26 VARGYAS Lajos 1988    Lírai népköltészet In Vargyas Lajos (szerk.) Magyar néprajz V. 427-565. Budapest. Akadémiai Kiadó Magyar Néprajz V. Folklór 1. Magyar népköltészet / LÍRAI NÉPKÖLTÉSZET hozzáférés 2026.01.26 1988    Népballada In Vargyas Lajos (szerk.) Magyar néprajz V. 278-371. Budapest. Akadémiai Kiadó Magyar Néprajz V. Folklór 1. Magyar népköltészet / NÉPBALLADA hozzáférés 2026.01.26 2002    A magyarság népzenéje. Budapest. Mezőgazda/-Planétás Kiadó. VARGYAS LAJOS: A MAGYARSÁG NÉPZENÉJE hozzáférés 2026.01.17 Ajánlott olvasmányok, népdal-kiadványok BARTÓK Béla - KODÁLY Zoltán; DOMOKOS Mária (szerk.) 1995    A Magyar Népzene Tára 9. - Népdaltípusok 4. Budapest. A Magyar Népzene Tára 9. - Népdaltípusok 4. (Budapest, 1995) hozzáférés 2026. 01. 26 2011    A Magyar Népzene Tára 11. - Népdaltípusok 6. Budapest. A Magyar Népzene Tára 11. - Népdaltípusok 6. (Budapest, 2011) hozzáférés 2026. 01. 26 BARTÓK Béla - KODÁLY Zoltán; JÁRDÁNYI Pál - OLSVAI Imre (szerk.) 1973    A Magyar Népzene Tára 6. - Népdaltípusok 1. Budapest. A Magyar Népzene Tára 6. - Népdaltípusok 1. (Budapest, 1973) hozzáférés 2026. 01. 26 1987    A Magyar Népzene Tára 7. - Népdaltípusok 2. Budapest. A Magyar Népzene Tára 7. - Népdaltípusok 2. (Budapest, 1987) hozzáférés 2026. 01. 26 BARTÓK Béla - KODÁLY Zoltán; KERÉNYI György (szerk.) 1951     A Magyar Népzene Tára 1. - Gyermekjátékok Budapest. A Magyar Népzene Tára 1. - Gyermekjátékok (Budapest, 1951) hozzáférés 2026. 01. 26 1953    A Magyar Népzene Tára 2. - Jeles napok Budapest.  A Magyar Népzene Tára 2. - Jeles napok (Budapest, 1953) hozzáférés 2026. 01. 26 1955    A Magyar Népzene Tára 4. - Párosítók Budapest. A Magyar Népzene Tára 4. - Párosítók (Budapest, 1955) BARTÓK Béla - KODÁLY Zoltán; KISS Lajos (szerk.) 1955    A Magyar Népzene Tára 3/A. - Lakodalom Budapest. A Magyar Népzene Tára 3/A. - Lakodalom (Budapest, 1955) hozzáférés 2026. 01. 26 1955    A Magyar Népzene Tára 3/B. - Lakodalom Budapest.  A Magyar Népzene Tára 3/B. - Lakodalom (Budapest, 1955) hozzáférés 2026. 01. 26 BARTÓK Béla - KODÁLY Zoltán; PAKSA Katalin (szerk.) 1997    A Magyar Népzene Tára 10. - Népdaltípusok 5. Budapest. A Magyar Népzene Tára 10. - Népdaltípusok 5. (Budapest, 1997) hozzáférés 2026. 01. 26 2011    A Magyar Népzene Tára 12. - Népdaltípusok 7. Budapest.  A Magyar Népzene Tára 12. - Népdaltípusok 7. (Budapest, 2011) hozzáférés 2026. 01. 26 BARTÓK Béla - KODÁLY Zoltán; KISS Lajos - RAJECZKY Benjamin (szerk.) 1966    A Magyar Népzene Tára 5. - Siratók Budapest. A Magyar Népzene Tára 5. - Siratók (Budapest, 1966) hozzáférés 2026. 01. 26 BARTÓK Béla - KODÁLY Zoltán; VARGYAS Lajos (szerk.) 1992    A Magyar Népzene Tára 8/A. - Népdaltípusok 3. Budapest. A Magyar Népzene Tára 8/A. - Népdaltípusok 3. (Budapest, 1992) hozzáférés 2026. 01. 26 1992     A Magyar Népzene Tára 8/B. - Népdaltípusok 3. Budapest.  A Magyar Népzene Tára 8/B. - Népdaltípusok 3. (Budapest, 1992) hozzáférés 2026. 01. 26 BODZA Klára – PAKSA Katalin 1992    Magyar népi énekiskola I. Budapest. Tankönyvkiadó Vállalat. 1994    Magyar népi énekiskola II. Budapest. Magyar Művelődési Intézet. 1999    Magyar népi énekiskola III. Budapest. Magyar Művelődési Intézet. BODZA Klára – VAKLER Anna 2005    Magyar népi énekiskola IV. Énekes hagyományaink. Budapest. Hagyományok Háza. 2010    Magyar népi énekiskola V. Énekes hagyományaink. Budapest. Hagyományok Háza. CSALOG Zsolt 1995     A mai adatközlő és gyűjtő dilemmáiról. In Beszélő 5. évf. 35. sz. 37.  A mai adatközlő és a gyűjtő dilemmáiról | Beszélő hozzáférés 2026.01.17 MARTIN GYÖRGY 2000    Énekes körtáncok. Jelenlévő múlt. Budapest. Planétás. PÁVAI István 2013     Bartók, Kodály és Lajtha folklorizmusszemlélete. In: Angi István, Csákány Csilla (szerk.) Zenei Művelődésünk a változó régióban. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár SZABÓ Ágnes 2023 Insight of Folk Singing Education in Hungary. In Andra Pătraș et al. (eds.) Ethnomusikologion nr. 2 (1/2023).NR02a08Szabo.pdf hozzáférés 2026.01.17 SZALAY Zoltán 2018    Csak tiszta forrásból. Magyar népdalok I. Sepsiszentgyörgy: Romániai Magyar Néptánc Egyesület 2019    Csak tiszta forrásból. Magyar népdalok II. Sepsiszentgyörgy: Romániai Magyar Néptánc Egyesület 2020    Csak tiszta forrásból. Magyar népdalok III. Sepsiszentgyörgy: Romániai Magyar Néptánc Egyesület 2020    Csak tiszta forrásból. Magyar népdalok IV. Sepsiszentgyörgy: Romániai Magyar Néptánc Egyesület WIORA, Walter 1949    Concerning the Conception of Authentic Folk Music. Journal of the International Folk Music Council, Vol. 1 14-19. https://www.jstor.org/stable/835923 hozzáférés 2026. 01.27

Kurzus szakjai

Név (kód) Nyelv Szint Kötelező Tanév ...
CEEPUS (BTK-CEEPUS-NXXX) en Kötelező
Erasmus program keretében (BTK-ERASMUS-NXXX) en Kötelező
néprajz (BTK-BNÉPR-NBHU) hu 6
Részképzés (BTK-I-RÉSZKÉP-NXEN) en Kötelező
Részképzés (BTK-RÉSZKÉP-NXHU) hu Kötelező
Vissza