Kurzus nemzetközi vendég- és részidős hallgatóknak
- Kar
- Bölcsészettudományi Kar
- Szervezet
- BTK Anglisztika Tanszék
- Kód
- BBI-ANG22-227E.15
- Cím
- Irodalmi szövegolvasás: Shakespeare Macbeth-je írásban és filmen (A dráma szövege és filmforgatókönyvek)
- Tervezett félév
- Mindkét
- Meghirdetve
- 2025/26/2
- ECTS
- 3
- Nyelv
- en
- Oktatás célja
- A) Tudás, ismeret A kurzus célja kettős: megismertetni a hallgatókat különböző Macbeth-olvasatokkal, valamint segítséget nyújtani értelmezési stratégiák elsajátításához a darab, a filmforgatókönyvek és a kiválasztott Macbeth-filmek elemzésével. B) Képesség A kurzus elvárt eredménye egy releváns téma egyéni kutatása, amely a Macbeth-ben (a színdarab szövegében és a darab filmadaptációiban) felmerül. Emellett szintén elvárt, hogy a hallgatók--egyénileg, vagy csoporttársakkal együttműködve--készítsenek vagy a Macbeth egyik jelenetéből egy rövid videófilmet, vagy technikai akadály esetén, egyénileg írjanak egy rövid forgatókönyv-részletet. A kurzust elvégző hallgatók képesek lesznek kritikusan értékelni Shakespeare Macbeth-jének filmadaptációt. További tanulási eredményként a hallgatók képessé válnak arra, hogy az irodalomelmélet, az előadóművészet, adaptációelmélet, és a filmkritika elvont fogalmait az adaptációval, a közönség befogadásával és a Shakespeare-filmek reprezentációs politikájával kapcsolatos gyakorlati kérdésekre alkalmazzák. Ez magában foglalja annak vizsgálatát, hogy az olyan témák, mint a hatalom, a nemek, rasszok és az identitás hogyan reprezentálódnak a különböző filmes kontextusokban. A hallgatók emellett jártasságot szereznek a mesterséges intelligencia eszközeinek használatában, hogy támogassák elemző munkájukat. Ezeket az eszközöket nagy mennyiségű szöveges és audiovizuális anyag, többek között forgatókönyvek, kritikák és előadáskritikák összegzésére, összehasonlítására és szintézisére fogják használni. A mesterséges intelligenciával segített módszereket a szemináriumokon bemutatjuk, és ösztönözzük - időnként megköveteljük - a kurzusfeladatok elkészítéséhez. Ezek a bemutatók a nagy nyelvi modellek és mesterséges intelligencia kép-és videógenerátorok működésének magyarázatát és korlátaik kritikus megvitatását is magukban foglalják. A hallgatókat óva intjük a mesterséges intelligencia eszközeire való kritikátlan hagyatkozástól, különösen az olyan összetett művek értelmezési feladatai során mint Shakespeare művei és azok filmadaptációi. C) Attitűd Prioritásként kezeljük annak elsajátítását, hogy a filozófiai, történelmi, erkölcsi, művészeti és pedagógiai kontextusokban megjelenő, egymásnak élesen ellentmondó vélemények és szempontok értékelésekor a hallgatók a különböző szerzők önálló integritásának tiszteletben tartása mellett formálják kritikai véleményüket; megtanulják azt, hogy az empatikus hozzáállás befogadó és nem kirekesztő módszertant jelent. D) Autonómia és felelősség A szemináriumok célja nem az, hogy politikai, erkölcsi vagy művészeti értékítéletet alkosson és adjon át a tematikát illetően. Az oktató arra ösztökéli a hallgatókat, hogy saját véleményt, értelmezést, értékelést alkossanak a tárgyalt témákban. Az oktató inkább moderátorként vesz részt a gyakorlatokon, arra kérve a hallgatókat, hogy kommentálják az egyes témák vitás aspektusait, ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy az óra keretein belül önálló vélemények kerüljenek kifejtésre.
- Tantárgy tartalma
- Az alábbi tanmenet felvázolja a kurzus tematikáját. A következő témákkal foglalkozunk a félév során (ajánlott olvasmányok megjelölésével): I. Bevezető: Mi az adaptáció? Miért kell/érdemes adaptálni? Mit adaptáljunk? az adaptációk alapvető típusai Introduction A Brief Look at Adaptation Studies. In Shakespeare Films A Re-evaluation of 100 Years of Adaptations Peter E.S. Babiak McFarland & Company, Inc., Publishers Jefferson, North Carolina, 2016. Introduction: Shakespeare, The Movie. Lynda E. Boose and Richard Burt in Shakespeare, The Movie Popularizing the plays on film, TV, and video. Edited By Lynda E.Boose Richard Burt London and New York, 2005. Introduction: Shakespeare, films and the marketplace. Russell Jackson in ThE Cambridge Companion to Shakespeare on Film. Second Edition. Edited By Russell Jackson Cup, 2007. Géza Kállay, Introduction: Being Film in Film & Culture https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/30209/FSA.Film%20and%20Culture.Angol-Amerikai%20Int%C3%A9zet.pdf basic scriptwriting / alapvető forgatókönyvírási készségek From play-script to screenplay Russell Jackson in The Cambridge Companion to Shakespeare on Film. Second Edition. Edited By Russell Jackson Cup 2007 II. Macbeth filmadaptációk Macbeth. Directed by Orson Welles, Republic Pictures, 1948. Throne of Blood. Directed by Akira Kurosawa, 1957. Macbeth. Directed by Roman Polanski, Caliban Films and Playboy Productions, 1971. Macbeth. Directed by Trevor Nunn, 1979. Macbeth. Directed by Rupert Goold, BBC/Illuminations, 2010. Macbeth. Directed by Justin Kurzel, See-Saw Films, 2015. The Tragedy of Macbeth. Directed by Joel Coen, A24, Apple Tv+, 2021. Macbeth. Directed by Max Webster, 2023. (filmed version director: Tim Van Someren) III. Olvasatok Olvasmánylista lent
- Számonkérés és értékelés
- A kurzus gyakorlati jeggyel zárul. A kurzushoz egy kreatív projektet kell benyújtani és bemutatni a félév során. A projekt elkészítésének útmutatóját a kurzus elején adjuk meg, és a félév során többször átbeszéljük. Ezek az irányelvek tartalmazzák a választott projekt (akár rövidfilm, akár filmforgatókönyv) előkészítése során a mesterséges intelligencia ajánlott használatának módját és feltételeit, pontos részleteit. A hallgatóknak a félév végén egy zárthelyi dolgozatot kell írniuk, a félév során pedig egy interaktív kiselőadást is kell tartaniuk egy általuk választott témában, amelyet a tantervben meghirdetett témák közül választanak ki. Mindezek eredménye beszámít a félév végi osztályzatba.
- Irodalomjegyzék
- Irodalom és audiovizuális anyag Shakespeare: Macbeth Zvika Serper, The Bloodied Sacred Pine Tree: A Dialectical Depiction of Death in Kurosawa’s Throne Of Blood And Ran, Journal of Film and Video, Vol. 52, No. 2 (Summer 2000), pp. 13-27, http://www.jstor.org/stable/20688326 Henry Somers-Hall, Throne of Blood and the Metaphysics of Tragedy, Film-Philosophy 17.1 (2013) https://www.euppublishing.com/doi/pdf/10.3366/film.2013.0004 Susan McCloskey, Shakespeare, Orson Welles, And the "Voodoo" Macbeth. Shakespeare Quarterly, Vol. 36, No. 4 (Winter, 1985), pp. 406-416 Published by: Folger Shakespeare Library in association with George WashingtonUniversity Stable URL: http://www.jstor.org/stable/2870304 David I. Grossvogel, When the Stain Won't Wash: Polanski's Macbeth, Diacritics, Vol. 2, No. 2 (Summer, 1972), pp. 46-51 Published by: The Johns Hopkins University Press Stable URL: http://www.jstor.org/stable/464670 Michael Mullin, Stage and Screen: The Trevor Nunn "Macbeth", Shakespeare Quarterly, Vol. 38, No. 3 (Autumn, 1987), pp. 350-359 Published by: Folger Shakespeare Library in association with George WashingtonUniversity Stable URL: http://www.jstor.org/stable/2870509 Orson Welles’s MACBETH in: Filming Shakespeare's Plays. The Adaptations of Laurence Olivier, Orson Welles, Peter Brook and Akira Kurosawa. Anthony Davies. CAMBRIDGE University Press 1988. William C. Carroll, Adapting “Macbeth”: A Cultural History, The Arden Shakespeare (London: Bloomsbury, 2022). William C. Carroll, “Fleance in the Final Scene of Macbeth: The Return of the Repressed”, in Sarah Hatchuel et al., eds., Shakespeare on Screen: “Macbeth” (Mont-Saint-Aignan: P.U. de Rouen et du Havre, 2013), 261-278, and “Politics, Adaptation, Macbeth” in Diana E. Henderson and Stephen O’Neill, eds., The Arden Research Handbook of Shakespeare and Adaptation, The Arden Shakespeare (London: Bloomsbury, 2022), 81-99. Victoria Bladen, “Performing the Child Motif in Kurzel’s Macbeth (2015)”, Anglistik, 28.2 (September 2017), 136). Agnieszka Rasmus, “What bloody film is this? "Macbeth" for our time”, University of Łódź, Poland, DOI: https://doi.org/10.18778/2083-8530.18.08 Carol Chillington Rutter, “Remind Me: How Many Children Had Lady Macbeth?”, Shakespeare Survey, 57 (2004), 52. Artur Skweres, “Upsetting the Body Politic(s): Witches as Enemy Agents in Rupert Goold’s Macbeth (2010)”, RANAM: Recherches anglaises et nord-américaines, 49 (2016), 173-188, 185, doi.org/10.3406/ranam.2016.1536). Víctor Huertas-Martín, “Rupert Goold’s Macbeth (2010): Surveillance Society and Society of Control”, SEDERI: Yearbook of the Spanish and Portuguese Society for English Renaissance Studies, 27 (2017), 81-103, 93n Víctor Huertas-Martín, “Katabasis in Rupert Goold’s Macbeth (BBC, 2010): Threshold-Crossing, Education, Shipwreck, Visionary, and Trial Katabatic Experiences”, Literature/Film Quarterly, 46.3 (2018). Víctor Huertas-Martín, “Off-Modern Hybridity in TV Theatre: Theatrical, Cinematic and Media Temporalities in Rupert Goold’s Macbeth (BBC-Illuminations Media, 2010)”, International Journal of Transmedia Literacy (IJTL), 5 (2019), 81-101, 97. Susan L. Fischer, “Macbeth Apropos to Rupert Goold’s and Gregory Doran’s Stagecraft: Equivocation, Violence, and Vulnerability”, Cahiers Élisabéthains: A Journal of English Renaissance Studies, 107.1 (2022), 39-62, 40, doi.org/10.1177/01847678211062926. Márta Hargitai, “Chronotopes of Hell in Two Film Adaptations of Macbeth”, The AnaChronisT, The Reel Eye, 21.1 (2023), 19-33, doi.org/10.53720/PTMK2462. Márta Hargitai, “Fleance and Obscured Scottish Futures in Screen Adaptations of Macbeth by Goold, Kurzel and Coen”, at http://www.serena.unina.it/index.php/anglistica-aion/issue/view/788/762 Márta Hargitai, “Fate Hid in an Auger Hole”: Confined Space as Representation of Evil in Macbeth”, In Myth, Image, Narrative. L'Harmattan 2024 Gemma Miller, “‘He has no children’: Changing Representations of the Child in Stage and Film Productions of Macbeth from Polanski to Kurzel”, Shakespeare, 13.1 (2017), 52-66, doi.org/10.1080/17450918.2016.1174728; Edel Semple, “‘Seeds of Time’: Women, Children, and the Nation in Kurzel’s Macbeth (2015)”, Shakespeare Bulletin, 38.4 (2020), 615-633; Hanh Bui, “Effigies of Childhood in Kurzel’s Macbeth”, Literature/Film Quarterly, 48.1 (2020), lfq.salisbury.edu. Stephen Prince, “Throne of Blood: Shakespeare Transposed”, The Criterion Collection: Film Guides (2014), www.criterion.com. Douglas Lanier, “Shakespearean Rhizomatics: Adaptation, Ethics, Value”, in Alexa Huang and Elizabeth Rivlin, eds., Shakespeare and the Ethics of Appropriation (New York: Palgrave Macmillan, 2014) Kliman, Bernice W. Macbeth: Shakespeare in Performance. 2nd ed. Manchester: Manchester University press, 2004. Marker, Jeff W. “Orson Welles’s Macbeth: Allegory of Anticommunism.” Literature/Film Quarterly 41.2 (2013): 116–128. https://www.jstor.org/stable/43798941 Rippy, Marguerite H. “Orson Welles.” In Welles, Kozintsev, Kurosawa, Zeffirelli. Great Shakespeareans, Volume XVII. Eds.Mark thornton Burnett, Courtney lehmann, Marguerite H. Rippy, and Ramona Wray. london: Bloomsbury, 2013. 7–53.https://doi.org/10.5040/9781472555564-ch001 Weyward Macbeth. Intersections of Race and Performance (eds. Scott L. Newstok and Ayanna Thompson, 2010) Colorblind Shakespeare: new perspectives on race and performance (Routledge 2006). ed. Ania Loomba Robin Headlam Wells, Shakespeare on Masculinity. Cambridge University Press, 2015, Violent Masculinities: Male Aggression in Early Modern Texts and Culture. Jennifer Feather and Catherine E. Thomas, eds. New York: Palgrave Macmillan, 2013 Jennifer Vaught, Masculinity and Emotion in Early Modern English Literature. Women and gender in the Early Modern World (Routledge: London, 2008, 2016) Maria L. Howell (2008), Manhood and Masculine Identity in William Shakespeare’s The Tragedy of Macbeth. Films: Macbeth. Directed by Orson Welles, Republic Pictures, 1948. Throne of Blood. Directed by Akira Kurosawa, 1957. Macbeth. Directed by Roman Polanski, Caliban Films and Playboy Productions, 1971. Macbeth. Directed by Trevor Nunn, 1979. Macbeth. Directed by Rupert Goold, BBC/Illuminations, 2010. Macbeth. Directed by Justin Kurzel, See-Saw Films, 2015. The Tragedy of Macbeth. Directed by Joel Coen, A24, Apple Tv+, 2021. Macbeth. Directed by Max Webster, 2023. (filmed version director: Tim Van Someren) Filmscripts: 1, Voodoo Macbeth by Orson Welles: https://tile.loc.gov/storage-services/public/music/musflrpd-07020004/musflrpd-07020004.pdf 2, Kurzel 2015: Todd Louiso, Jacob Koskoff, Michael Lesslie https://www.dailyscript.com/scripts/MACBETH_SCRIPT_wCover_R31.pdf 3, Coen, Joel: Macbeth. Screenplay, https://deadline.com/wp-content/uploads/2022/01/The-Tragedy-Of-Macbeth-Read-The-Screenplay-1.pdf. 2020. 4, Macbeth (Donmar Warehouse edition) by William Shakespeare series NHB Classic Plays, 2023, dir. Max Webster